2012. október 1., hétfő

Az új dizájn

Már egy ideje gondolkodtam, pontosabban szólva halogattam, hogy úgymond modernizáljam a blog kinézetét, egyrészt, mert a Blogger közben kihozott pár jól kinéző új templetet, másrészt, mert 3+ év ugyanazzal a dizájnnal már kicsit unalmas, de valahogy sohasem bírtam rászánni magam, míg ma este végül, nem kis részben a háttérkép sikeres levadászásának köszönhetően, elszántam magam. Remélem tetszik...

A háttérkép története egyébként jól illusztrálja azt a frenetikus építést-rombolást ami Tokyóban folyik. Amikor ideköltöztem, nyugat felé nézve ezt láttam az erkélyről:
Aztán, valamikor 2010 vége felé a jobb oldali épület egyszer csak hopp! eltűnt:
Lett sok napfény alkonyatkor, de ezzel együtt a zajszint is megemelkedett, köszönhetően az autóútnak, amit eddig eltakart a ház, nagyjából ez 1:1. Ezzel elvoltunk egészen idén tavaszig, amikor a hátsó fehér házat is elkezdték bebugyolálni, és ahogy a bűvész lehúzta róla a kendőjét, hirtelen kibukkant...
...a Roppongil Hills! Este különösen szép látvány:
Sajnos, a látványosság csak ideiglenes, mert már javában építik az első ház újabb verzióját, viszlát, szép kilátás!
De addig is, kihasználva a kegyelmi időszakot, szombaton felszaladtam a Roppongi Hills tetején a kilátóteraszra, és lefényképeztem Juditot, ahogy integet a teraszról, lásd piros nyíl.
A háttérképet egészben egyébként itt lehet megtekinteni, aki ezen is megtalálja a házunkat, dicséretben részesül!

11 megjegyzés:

  1. És látom van Eiffel torony is :)

    VálaszTörlés
  2. Hát úgy látszik ez nem volt túl nehéz, ügyesek vagytok... Következő kérdés: hány ujját tartja fel a jobb kezével Judit? :)

    VálaszTörlés
  3. Na akkor most benehezítettem... Hadd küzdjenek a későn jövők!

    VálaszTörlés
  4. Mit Eiffel, 2 TORONY is van a képen! (erre ügyeltem)

    VálaszTörlés
  5. (elnézést, h töröltem a megjegyzéseket, de túl sokat segítettek)

    VálaszTörlés
  6. A daru mögött, a zöld háztól balra, a két háztömbből a közelebbi? :)

    VálaszTörlés
  7. Gratu az új dizájnhoz. Nagyon modern lett:)) Judit pedig, ezek szerint, történelmi ponttá vált:))

    VálaszTörlés
  8. @Névtelen: igen...
    @Forgószél: örülök, h tetszik!

    VálaszTörlés
  9. Szép. És nagyon tetszik az integetős játékotok.

    VálaszTörlés
  10. Most jutottam el a posztig, minden bizonnyal az Ark Hills Residence keleti tornyaban laksz, a foton lathato keszulo irodahaz pedig egy honapja keszult el (ha jol emlekszem Ark Hills South).
    Hogy miert tudom ilyen pontosan arrol annyit, hogy az ablakodbol latszik az epulet, ahol dolgozom.

    S

    VálaszTörlés