2011. január 3., hétfő

Best of 2010


Valamikor a múlt században az ember nézett, hunyorgott, mérlegelt, majd időnként fényképezett egyet. Olyankor sokáig állítgatta a kamerát, különböző szögeket próbált ki, majd a fejét csóválta és úgy döntött, ez nem éri meg. Egy hetes útra 3 tekecs film járt, később 5. Aztán megérkezett a XXI-ik század, én pont 2000-ben tértem át a digitális fotózásra, azóta az ember nem mérlegel és gondolkodik, hanem csak nyomja, mint süket a csengőt. Leginkább sorozatképet, hadd szóljon, majd kiválasztjuk otthon a legjobbat. Az eredmény közismert: kevés viszonylag jó kép helyett rettenetes sok vacak, és ugyan közte néha valóban van egy-egy elég jó, a vak tyúk meg a szem, tudjátok, de mire odaérünk, már ugyis mindenki belealszik. A winchesteren meg csak gyűlik a sok kép, egészen a következő hard disk crash-ig, akkor káromkodunk egy cifrát, mert backup, az ugye, nem volt, és újrakezdjük.


Év vége van, kell az áttekintés, nekiálltunk hát rendet vágni a tavalyi fotók között, a helyzet meglehetősen rémületes volt. Összesen 10.405 felvételt csináltam tavaly, vagyishogy ennél jóval többbet, csak a nagyját már kidobtam, ennyi maradt. Tapasztalataim alapján úgy 100 kép körül van az átlagos tűrőképesség, akkor legyen pont 100! Úgy 3-4 ülésből jutottunk el, gigászi erőfeszítésekkel, idáig, ezt feltesszük az iPhonre nézegetni meg mutogatni, és ebből aztán beszavaztunk 10-et, ezek itt láthatóak. Akinek nincs jobb dolga, itt megnézheti a Top 100-at is, és ha nem ért egyet, akár adhat ellenvéleményt is a 10-re. Akkor hát, lássuk a legjobb tizet, időrendi sorrendben. Jónéhány ebből már felkerült a Reloaded-re, előre is bocsánat az ismétlésért...

Árnyékok
Ezt a februári Tanigawadake-sítúrán fotóztam, felfelé menet. Gyönyörű súrló fények voltak, élőben még szebb volt! Érdekes, a túráról készült Csússz és mássz! posztba nem fért bele...



















Nyomok
Az év eleje egyértelműen a sítúrás képeké: ezt egy másik túrán csináltam, Judittal másztunk Kagura hegyén, meleg volt és a hó teteje vékony rétegben megolvadt, attól csillog ilyen szépen.















Bambusztörzsek
Tavasszal a Takederában jártunk, itt több jó kép is született. Na, ezen sokat vitatkoztunk, Judit nem támogatta, de áterőltettem, mert birom, hogy minden ilyen zöld.

















Tanabata
Ez járt már a Reloaded-en, a Tanabata matsurin fotóztam, talán a legszebb volt az óriási papírmasé lampionok között. Ja, itt már megvolt a Nikon, persze...

















Halak ebédidőben
Ez Judit fotója, az Atagó jinjában, 36 fokos rekkenő hőségben.

















Fesztivál
Ez a kép igazából csak a fotók válogatásánál tűnt fel, hogy egész jól sikerült elkapni a táncra készülő gyerekeket. Ez persze mindig hálás téma.

















Baruto vs. Kotoshogiku
Az akibashón csináltam, jó nagy teleobjektívvel persze (300 mm). Birom a nagy nekifeszülést, meg ahogy karikába görbül Baruto teste. Hát még ha egy picivel többet veszek be a lábukból...

















Száradó kaki
Ezt is feltettem már, ez egyike azoknak a képeknek amiről már a fotózáskor éreztem, hogy jó lesz. Persze azért csináltam belőle 5-6-ot, ez lett a legjobb. Tudom, ez is volt már fenn...

















Kitsune-tánc a Mitake szentély előtt
Róka-táncot jártak ősszel a Mitake hegyen, a kislány meg olyan szépen beült oldalt, hogy nem lehetett kihagyni. Ezt a kis Lumixel csináltam, mert a gyalogtúrákra lusta vagyok cipelni egy nagy tükörreflexes gépet.

















Ashinoko
A késő őszi Hakone-i túrán képe, amikor nem láttuk a Fujit. Fantasztikus fények voltak, de erről már írtam... Ez is a Lumixel készült.




1 megjegyzés:

  1. A Top100-at is érdemes végignézni, mert 100 irigylésre méltó fotó. Onnan nagyon tetszik még az a kép, amelyen Judit a vízesés mögött ül esernyővel.

    VálaszTörlés